sziasztok!
sajnálom le vagyok teljesen havazva. folyamatos zh-kat írok. egyszerűen a tanulás és munka töltötte ki a napjaimat a múlthéten. de most meghoztam nektek a kövi részt. ez rövidebb mint az elöző de nem akartam tovább várakoztatni titeket. puszi nektek jó olvasást

2. rész

Soha nem éreztem magam nőnek, vagy egyáltalán olyannak, akit igazán szeret a párja. Csak egy ember voltam, aki él, és nem csinál semmit. Nagyon sokat veszekedtünk mi ezen, hogy nem foglalkozik velem. De ez őt nem érdekelte. A számitógépe mindig fontosabb volt. Nem vágytam nagy dologra, csak ölelésre egy-egy puszira meg hogy éjszaka ne úgy aludjak el h hátat fordít nekem. Az elején ezeket megkaptam, meg akkor mikor először majdnem szétmentünk. Persze, mivel féltékeny volt olyan emberekre, akikkel semmi nem volt köztünk. Elkezdtem megint dolgozni, és nem tudott mit kezdeni a helyzettel, hogy már nem otthon ülök. Mert mikor mi összejöttünk, akkor éppen nem dolgoztam, hanem gőz erőkkel készültem az érettségi vizsgámra. Hihetetlen még számomra is, hogy ennyi ideig nyeltem azt, hogy ő ezt csinálja vele. Mindenki megérdemli a boldogságot, így én is, és megtettem amit tennem kellett. Ott hagytam, egy olyanért akit megérdemeltem. Aki foglalkozott velem, aki mellett nő voltam, akitől mindent megkaptam amire vágytam. 

December 8.-a volt mikor először megcsókolt Gergő, akkor még nem tudtam, hogy milyen is pontosan. Akkor mutatta, hogy ő milyen kedves, és foglalkozott velem. Majd eltelt 1-2 hónap és minden a feje tetejére állt. 180 fokos fordulatot vett a kapcsolatunk. Elkezdtünk veszekedni, nem éreztem vele jól magam. Mikor együtt voltunk nem csináltunk semmit csak ültünk a négy fal között. Egyszerűen sivár volt minden. Sokszor voltam azon a ponton, hogy megmondom neki, részemről ennyi eddig bírtam. Március 8.án nőnapkor volt az első olyan, hogy meglepett egy rózsával. Karácsony és nőnap között szinte nem is emlékszek olyanra, hogy bármi lényeges dolog lett volna. Talán még a születésnapja lehet emlékezetes, de az is csak addig amíg át nem mentünk a barátaihoz, és neki nem álltak inni. Olyan szinten csatra vágta  magát, hogy úgy vitték haza. Az anyukája nagyon kiakadt, én pedig magam alatt voltam, hogy ennyire akar ő bármit is ünnepelni. Mindig vitatkoztam vele, hogy mondja el mi baja van, miért nem foglalkozik velem. Egyszer ott is hagytam. Fogtam összeszedtem a holmimat, és elmentem haza. Nem érdekelt, nem mondott semmit, mikor kérdeztem, én pedig ott hagytam köszönés nélkül. A szüleitől meg a testvéreitől elköszöntem, de neki csak annyit mondtam hogy ’szia’. Még az nap este megkeresett, és megmondta hogy igen is vannak bajai, de nem velem. Elmondta, hogy elege van abból, hogy nem talál munkát, nem tudja kifizetni a számláit. Én ezt mind megértettem, csak az okot nem, miért nem tudta megmondani akkor mikor ott voltam nála. Voltak dolgok amiket nem értettem nála. Egyszerűen töketlen volt. Egy normális lány vagyok, és ő ezt nem értékelte. A szülei is látták mikor bajom volt, csak ő nem. Egyszerűen nem vette észre, hogy mit is veszíthet. Csak akkor mikor már késő volt. Akkor sírt, hogy ne hagyam el. De akkor már késő volt. Legalábbis részemről már le volt zárva vele minden. Nehéz volt elfogadnom nekem is a döntésemet, de megbékéltem vele, miután láttam, jól döntöttem, mert csak még bunkóbb lett mint volt. Vagyis velem nagyon az lett. Teljesen fél vállról veszi már mikor beszélek vele. De az is lehet, hogy ezt csak ő mutatja nekem. Meg a külvilágnak. Közben pedig még mindig kellek neki. Újra él a tiltott szerekkel, amikkel az előtt is élt, mielőtt megismert volna. Néha hibásnak érzem magam, de tudom hogy helyesen cselekedtem, mikor magamra gondoltam, hogy velem mi lenne ha abban a kapcsolatban tovább maradok. Szerintem már én is valahol az életem legalján lennék. Egyszerűen semmibe venném magamat. Nehéz volt megértenem mi miért történik. Nem tudom miért tettem meg de azt éreztem mielőtt szétmentünk hogy nekem meg kell tennem hogy  mással összefeküdjek. Egyszerűen nem volt más okom hogy kirakjam. Nem tudtam volna vele máshogy megértetnem hogy vége köztünk mindennek. Egyedül a családja miatt húztam addig. A testvérei a mai napig megkeresnek hogy mi újság van velem. Anyukája is fel szokott hívni. Még a mai napig Picikémnek hív, mint régen, mikor még együtt voltunk Gergővel. Ők nagyon hiányoznak nekem, de hiába már nem vagyok a család része. Egy valami vígasztal. Rám mindig emlékezni fognak, mert a fiúk nem fog még egy ilyen normális lányt találni mint amilyen én voltam, aki foglalkozott vele, és megpróbálta terelni a jó írányba. Kihúzta őt a legnagyobb bajból, megmutatta neki hogy másként is lehet élni, és élvezni az életet. De ő nem értékelte ezt, és most inkább visszatért megint ahhoz az életformához mint ami előttem volt. Nem egy kitartó ember. De ezt csak magának köszönheti.

Nyáron egycsodálatos élményt tapasztalhattam meg. Egy olyan emberrel lehettem együtt még ha kimondva nem is csak szexuális téren aki ha csak rám nézett a szívem kalapált, és ha hozzám szólt a lepkék felébredtek. Csak hogy egy kis közhellyel éljek. Másfél hónap alatt elérte, hogy beleszeressek. Pedig szerintem csak magát adta. Az az igazi rossz fiú, aki tud gyengéd is lenni, de mellette egy állat is. Viszont soha nem bántana. Egyszerűen tudtam hogy meg kell szereznem magamnak.

Mikor először megláttam az másfél éve volt. Egy buliban tudtam hogy nekem ő kell, és hogy most meg is szerzem magamnak. Akkor nyáron láttam meg először  mikor egy helyen dolgoztunk. Csak én a nyár közepén eljöttem ugyanis a főnőköm egy hárpia volt. Én meg nem bírtam elviselni. Akkor azt hittem többet nem látom a srácot.  De akkor a városunk legnagyobb buliján ott volt. DJ-ként dolgozott. Sándor egyszerűen megbabonázott akkor is a mosolyával. Először fel sem tűnt hogy ő is ott van, mikor barátnőmmel Julcsival megérkeztünk, csak mikor táncolni mentünk. Addig csak élveztük az ismerősökkel a társaságot. Akkor éjszaka történtek dolgok köztünk. Persze csak a smárolásig jutottunk, meg sikerült elkoboznia a melltartómat is. Hogy hogy csinálta azt a mai napig nem tudom. Majd eltelt majdnem 11 hónap, én közben visszamentem arra a helyre dolgozni, csak más főnőköm lett, és ő is visszatért a főszezon nagy részére. Azt hittem először hogy rosszul látok. Csak azért mentem végig a strandon a szemetes zsákokkal hogy megbizonyosodjak róla jól látom, és tényleg ő az. És igen ő volt. Ott volt, és nem hittem a szememnek, mikor pedig elkezdtünk beszélgetni nem hittem el hogy velem beszél. Eleinte húztam az agyát hogy ki is vagyok de végül elmondtam neki. Persze a melltartómat nem kaptam vissza, de emlékezet rám. Eltelt egy hét, minden este beszéltünk pár szót. Meg sms-ben is kommunikáltunk. Persze egyszer a legrosszabbkor írt, mikor még Gergővel együtt voltunk, és még nem tudta a nevemet, és azt írta hogy ’Cica’. Amit természetesen Gergő meg is nézett. Kiakadt, pedig semmi oka nem volt akkor még. Igen túlzás volt ez azért Sándortól is, de akkor még semmi nem volt köztünk. Imserkedtünk, még ha én nem csak barátként szerettem volna. Sanyi egy hét után olyan hatással volt rám, hogy egy bizonyos munkahelyi buliban teljesen megfeledkeztem arról, hogy nekem barátom van, és most már nem álltunk meg egy csóknál... 

sziasztok! ne haragudjatok tudom hétvégére ígértem, de nagyon sűrű volt a hétvégém. sok melóm volt, és nagyon fáradt voltam. de megérkezett. sikerült egy részét már gépre vinnem. ezt most meg is osztom veletek. remélem tetszeni fog.

                                                       1. fejezet

Nem is tudom, hogy hol kezdhetném. Talán ott, hogy mesélek egy kicsit a múltamról. Bár azt a legnehezebb számomra, megnyílni, és elmesélni mi minden történt velem amíg idáig eljutottam, és mi mindent tettem, jót és persze rosszat is amíg elértem oda, hogy tudjam mi helyes, és mi helytelen. Vagy legalábbis megpróbálok mérlegelni, de néha még így se mindig sikerül helyes döntést hoznom.

Sándor Laura vagyok, és Magyarország közepén születtem. Az életem néha gödrös volt, néha pedig sima, de mindig jól éreztem magam. Nem hátráltam meg a feladatok elött, és nem hagytam magára a barátaimat. Mindig számíthattak rám, és talán ezt ki is használták. A hajdani legjobb barátnőm tette meg ezt egyszer nagyon csúnyán. A mai napig van bennem ezért egy szálka felé. Megbocsátottam neki, de soha nem fogom elfelejteni azt a veszekedésünket. Persze mindenki követ el hibákat, és minden barátságban vannak hullám völgyek, de nem hiszem hogy a mi veszekedésünknek odáig kellett volna fajulnia, hogy mind a ketten káromkodtunk a másikkal. Életem egyik fontos eseményén  békültünk ki igazán. Azon a bizonyos ominozus szülinapomon, amikor betöltöttem a nagykorúságomat. Meglepetés bulit szerveztek nekem a családom és barátaim és ő is ott volt. Mondhatnám hogy ő lepett meg a legjobban, és szerintem akkor nem is kellett más csak hogy újra béke van köztünk.  De ezt majd késöbb.

Elöször is vegyük sorra a dolgokat. Megszülettem mint minden normális ember, igaz hogy már a születésem elött nagy galibát okoztam, hiszen nagy vita tört ki mikor nagymamám megtudta, hogy leszek, és anyumék nagy örömmel újságolták neki a hírt. Ő nem értette, hogy minek kellek nekik hiszen még csak elötte pár hónappal házasodtak össze a szüleim. Hát igen ez lenne az én nagymamám, aki szerencsére majdnem 19 éves koromig olyan 1000 km-re lakott. Nagyon szerettük egymást, gondolhatjátok. A mai napig nem beszélek vele túl sokat, hiába lakik már itt lassan 1 éve. Mind a ketten megtartjuk egymás között a kellő távolságot. Hiszen egy emelet azért elválaszt minket.

Aztán eljött az életemben az az idő, hogy ovódába jártam. Na ezekre az időkre se nagyon emlékszek, pont úgy mint a baba koromra sem. Egy-két halvány emlékem van, hogy miket játszottunk a barátaimmal, akik közül már csak egy emberrel tartom a kapcsolatot, de sajnos vele is csak nagyon ritkán tudunk beszélni. Vele egy iskolába is jártunk, de ő váltott, mikor negyedik osztályosok lettünk. Utána közel hét évre megszakadt a kapcsolatunk.

Az általános iskola is hamar eltelt, sok szép emlékkel, és persze barátokkal. Nagyon sok embert ismertem meg ott, és nagyon jól éreztem velük magam. Mind az osztálytársaimmal, mind azokkal akikkel csak iskola társak voltunk. Nem tudom mi lehet sokukkal, csak azt hogy velük is nagyon eltávolodtunk az évek során. Eleinte még össze-össze jártunk, találkozgattunk, de elmúltak az évek, és mindenki a maga útját járta, az álmait próbálta valóra váltani. Vannak akik sikerrel, és vannak akik még most is küzdenek. És vannak akiknek teljesen megváltoztak az álmaik. Egy biztos, mindig tudni fogjuk, hogy az életben megmaradt szép emlékek összekötnek minket, és ezeket bármikor előhozhatjuk. Csak akarnunk kell. Felidézni azokat a szép dolgokat, amik velünk történtek. Az ilyenek tettek minket olyanná amilyenek lettünk. Azok az iskolás évek. Diákszerelmek alakultak ki, igaz barátságok, és unoka testvérek is egymásra találtak a mi kis társaságunkban. Voltak hullám völgyek a kapcsolatokban, de mindig minden megoldodott.

Majd jött a középiskola. Ott változtam meg a legjobban. Ott vett 180 fokos fordulatot az életem. Fel kellett nőnöm egy olyan dologhoz amihez sajnos nehéz volt. Vagyis inkább össze kellett szednem magam, miután elveszitettem a mamámat, majd még ezt fel sem dolgoztam mikor megtudtam, hogy születni fog egy kis testvérem, akit majdnem el is veszítettünk, mikor megszületett. Soha nem fogom elfelejteni azt a két hetet amikor az intenzív osztályon volt, és anyuék nem engedték, hogy lássuk, hogy bemenjünk hozzá, hanem csak videón és képen nézhettük meg. Számomra ezek a dolgok egy nagy törések voltak az életemben. De a kis húgom felépült és egy csodálatos gyerek lett belőle, aki okos, és makkegészséges. Szinte már hozzám nőt, annyit voltam vele, mikor kicsi volt és még most is.  Nehezen tudom elengedni, mikor elmegyek hosszabb időre de még ha csak pár napra is akkor is, mindig gondolok rá, hogy mi lehet vele. Nem értem meg azokat az anyákat akik örökbe adják vagy elvetetik a gyermeküket. Igaz ha még gyerek az aki teherbeesik azt megértem, hogy nem tudja válalni. Még ha meg is van a biztos családi háttér, de például 18 évesen nehéz egy ilyen dolgot közölni a szülőkkel. Nekem csak a hugom, de nagyon örülök, hogy anyuék megtartották. Persze nem volt választási lehetösége, hiszen mikorra megtudta, hogy jön a kis csaj, addigra kifutott abból az időből, amikor el lehet vetetni. Valóra vált vele egy álmom. Kaptam egy kis testvért akit lehetet dögönyözni. Persze volt már egy húgom, de ő velem majdnem egy idős. Vele más volt, ő vele nem tudtam úgy játszani, mint a Lilivel. Az évek során nagyon a szívemhez nőt az a kislány, és ő is nagyon szeret engem, meg kötödünk egymáshoz. Nehezen tudom elképzelni már nélküle az életet. A kis csicsergését nem cserélném el semmire. Az egy élmény. Minden pillanatban amit eltölt vele az ember, úgy érzi, megfiatalodik mellette.

Életem legnehezebb pillanataiban ez a kislány segített át a kedves és mosolygós arcával. Mikor elveszítettem a legjobb barátomat, ő mellette nyertem vigaszt, hogy ő itt volt velem, és elterelte a figyelmemet. Míg a felnőtt emberek ezt tudatosan csinálják ezek a kicsik nem. Ők csak jönnek, mert igénylik a foglalkozást és a szeretetet, nem szabad hagyni őket elveszni, csak azért mert nekünk éppen nem jó a lelki állapotunk, vagy mert szomorúak vagyunk.
Nagyon magam alatt voltam, mikor meghallottam a hírt, hogy a legjobb barátom halálos autóbalesetet szenvedett. Krisz volt nekem az egyetlen olyan ember aki megvédett minden rossztól, és mindig tudta még szavak nélkül is, hogy mikor mi bajom van. Voltak zűrjei, de tudtam, bajban lehet rá számítani. Élt mindenféle tíltott szerrel, de mindig tudatánál volt, mikor szükség volt rá. Észlelte a veszélyt. A legborzasztóbb, hogy a baleset nem is az ő hibájából történt, és akkor tiszta fejjel vezetet. Én a mai napig magamat hibáztatom, mert ha akkor nem kérem meg, hogy jöjjön el hozzám, akkor nem történt volna meg, és még ma is élne. Mellettem lehetne, megvédene, nem hagyna butaságokat csinálni, amiket azóta megtettem, mióta ő már nincs köztünk. Megszakítottam azokkal az emberekkel minden kapcsolatot, akikkel együtt voltunk egy társaságban. Mindenki azt mondta, nem én tehetek róla, de én nem így éreztem. Nem tudtam többet a szemükbe nézni. Krisz volt számomra az első fiú, akivel nemi kapcsolatot létesítettem, számomra sokat jelentett. Nem voltunk egy pár, legalábbis kimondva nem, de mi éreztük, hogy ez több mint egy barátság. Soha nem tudtuk volna bántani a másikat, de nem is akartuk. Talán még szerettük is egymást, viszont ha kimondjuk akkor azzal mindent tünkretettünk volna. Akkor már nem is mi lettünk volna, egyediek és különlegesek, hanem egy párként kellett volna mutatkoznunk, de mi ezt nem akartuk. Meg akartunk maradni magunknak, viszont együtt is lenni. Se veled se nélküled kapcsolatunk volt. Látszott rajtunk, de senki nem mondta ki. A barátaink is tudták ezt, de ők se firtatták a dolgot. Ránk hagyták. Ebben a társaságban ez volt a jó, mindenki hagyta a másik szerelmi életét, nem szóltunk bele.

Szerelmi életem elég kalandos volt pár évig. Míg rá nem találtam egy emberre, akit nagyon szeretek. Voltak egy éjszakás jakandjaim, volt ami egy évig tartó csak szexen alapúló kapcsolat volt. De volt egy olyan kapcsolatom, ami nem tartott sokáig, mégis meghatározó volt számomra. Még pedig az a bizonyos nyári szerelmem, ami akkor alakult ki mikor el kezdtem életemben elöszőr dolgozni. Beleszerettem az egyik úszómesterbe. Eleinte csak barátkoztunk, majd végül összejöttünk. Nagyon szerettem ő még is eldobott magától. Majd mikor hazament Erdélybe én összetörtem, és a lehető legnagyobb hibámat követtem el. A testvérével vigasztalódtam, vele voltunk egy évig kapcsolatban, ami csak az ágyig terjedt. A mai napig tartjuk a kapcsolatot a sráccal, de most már csak barátok vagyunk. Neki barátnője van nekem pedig barátom. Egyikünk se akarná megcsalni a párját. Pedig néha vágyunk egymásra. Talán túlságosan is. Mindig egy időben veszekszünk a párunkkal, és ilyenkor találkozunk, beszélgetünk, ölelkezünk, de ennél többet sajnos nem tehetünk. Mind a ketten tudjuk, hogy az lezárult egy életre. Nagyon jó volt együtt mind a kettőnknek, de tovább léptünk. Nehezen, de megtettük. Vele is ez a se veled, se nélküled kapcsolat alakult ki. Sokszor mondtuk, hogy az utolsó alkalommal találkozunk, de nem tudtuk betartani. Meg az életben valahogy mindig egyműsba botlottunk, egymáshoz vezettek az útjaink. De én már látom, hogy ennek vége kell legyen. És ezt ő is belátta már. Anyuéknak nem tetszett ez dolog, ami Szabival volt köztünk, de jobban elfogadták útólag mint azt a kapcsolatomat, ami elméletileg szerelem volt, csak senki nem tudja, hogy bennem mi zajlott le az alatt a hét hónap alatt amig mi együtt voltunk...

Sziasztok!
Sajnálom hogy nem jelentkeztem olyan régóta de egy álmomat váltottam valóra. Mégpedig hogy a nyáron külföldre megyek szakmai gyakorlatra. Sok munkám volt a pályázat megírásával, meg mellette a munkám is besűrűsödött és a magán életemben is történtek dolgok. Most viszont megint csak egy nagy elhatározásra jutottam. Közzé teszem az első nagyobb volumenű írásomat, egy olyan kis regény félét. Megpróbálom minnél hamarabb begépelni mivel ez még a kézzel írás korszakomból maradt meg. De remélhetöleg a hétvégén már fogok tudni hozni nektek egy kis ízelitöt. Puszillak titeket Királylány

Mindenki azt mondja, hogy fel a fejjel. De nekem már nem megy. Jobb is ha lehajtom a fejem legalább nem látom, mit tesznek a körülöttem lévő emberekkel, és nekem nem fog fájni, hogy látom ahogy tönkre mennek. Hiszen a céljaimat is csak akkor érem el ha magammal foglalkozok. Mert ezek az én álmaim másokért nem fogom feláldozni.

Sors

Nem értem miért kell hinnem a sorsban. Lehet, hogy csak én hiszem azt, de mintha ismételné magát. Megint kezdődik. Lehet, csak egyszerűen attól a helytől kéne megszabadulnom. El kéne hagynom. Többé be se kéne tegyem a lábam. De nehéz. Nehéz elszakadni onnan ahol elkezdtem élni. Ahol gyerekből fél felnőtt lettem. Ott nőttem fel arra a szintre ahol most vagyok. Ott lettem agyilag érett. Igaz ott veszítem el a legjobban a fejem. Ott minden megtörténhet, és meg is történik. Ott kezdtem el hinni a véletlenekben, és a sorsban. Mondhatják nekem azt hogy már pedig nincsenek véletlenek, tudom hogy van. És tudom hogy a sors is létezik, hiszen a sors hozott össze két olyan emberrel akik sokat változtattak rajtam, és felnyitották a szememet, hogy nem minden olyan szép és jó a világban mint hiszem/hittem.

kívánság

Tudom, hogy ennek még most az elején kell véget vetni, még mielőtt többet lát benne az ember, mint ami valójában van. Még egy csalódást már nem biztos, hogy könnyen átvészelek. Bele fáradtam a keresgélésbe, végre komolyat akarok, aki mellett nem csak pár hónapig vagy hétig vagyok. Egy olyan embert keresek, akivel hosszú ideig vagyok, és az emberek azt mondják hát igen ők mindent kibírnak, és még mindig együtt vannak. De az ilyen nagyon kevés.

Belefáradtam, de nem adom fel. Csak azért is végig csinálom, és elérem a célom nem kell nekem a segítséged, csak menj el, és soha többet ne gyere vissza amíg nem tudsz felmutatni mást csak az okoskodó szádat.